2012. szeptember 12., szerda

Úúúgy izgulok!

Talán most már nem kiabálom el, ha írok pár szót titokzatoskodásomról. Ha meg igen, akkor így jártam! 

Szóval, a meskán talált meg engem egy kedves hölgy, melyben megkérdezett, hogy nem lenne-e kedvem a hamarosan megnyíló, kézműves termékeket árusító boltjában ékszerkéimet értékesíteni, általa. Először azt hittem, vmi vicc, de írtam, mi történhet alapon... (fülemben a kisördög ugye).
Ez még júliusban történt, amikor még ő is javában tárgyalt a boltokkal, míg végül ráakadt egyre, melynek "gazdája" természetesen külföldön volt... végül visszaérkezett, és úgy tűnik, tényleg lesz egy kisbolt Székesfehérvárott, ahol kimondottan kézművesek által készített cikkek lesznek kaphatók, köztük az én kis mifenéimmel.

A cél közös nyilván, hiszen gyakorlatilag bizományosi szerződés keretében működünk, úgyhogy most már csak rajtunk a sor! Igazi megmérettetésnek érzem bevallom, ezért írtam korábban, hogy nekem ez egy óriási lépés (már önmagában a lehetőség is), akármi is történik majd.

Bőszen kezdtem olvasni Vámos Róbert marketing-szösszeneit is, és hiszem, hogy vele sem véletlenül futottam össze éppen most! Érdekes dolgokat ír, és azt hiszem, itt az ideje, hogy tanácsait kipróbáljam/megfogadjam, végülis vesztenivalóm nincs vele! 
És ha még hozzászámítom, hogy az egész úgy indult, hogy kedvenc némettanárnőm noszogatott marketing (!) és egyéb téren, nem mellesleg "bevásárolt" nálam! Hála neki, lett a logóm, amit azóta sem bántam meg! (Ha másra nem, gyermekem emeletes buszának "embélájaként" jó lett egy! :)) Ezenkívül időközben ev is lettem, amit szintén régóta terveztem, így kapóra jött. Minden téren hitelesebb az ember, ha számlaképes (kit érdekel a NAV, hiszen forgalmam után úgyis áfamentes vagyok-még, így adót nem csalok), illetve egy ilyen együttműködés során pedig muszáj annak lenni.
Szóval ezek mennek mostanság, egyik dolog hozta a másikat, magam sem értem.

Bevallom, nagyon jó érzés arra gondolni, hogy lesz egy igazi üzlet, ahol meg lehet fogdosni, nézegetni a dolgaimat, mert azért mégiscsak az az igazi! Legalábbis én is úgy vagyok vele, hogy magam is nehezen válok meg tőlük, ha egyszer megtapogattam! 

Néha meg fogok emlékezni erről a vonulatról is. Ha mást nem, leírom mit hogyan vagy hogyan ne csináljunk esetleg egy ilyen "ügy" kapcsán! Én azonban optimistán nézek a dolgok elébe! Aki mer, az nyer!   

És hogy hol lesz a "cuccos"? Hát itt:




14 megjegyzés:

  1. Ez fantasztikus! Gratulálok, Mia!!!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, és szurkolok, hogy minden úgy sikerüljön ,ahogy eltervezted !!!!
    Marcsi

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm lányok! A vicc az egészben, hogy tényleg nem gondoltam, hogy érdemesek bigyóim egy ilyenre, de ha lát benne valaki fantáziát, állok elébe! Nem akartam én először eladni sem őket, csak kezdték keresni, én meg már nem fértem tőlük. VR mondatát ízlelgetem: "A buli akkor kezdődik, amikor VÉGRE elhiszed, hogy JÓ amit csinálsz!" Ezt minden téren érdemes megfontolni szerintem!

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok...én várom a fejleményeket!

    VálaszTörlés
  5. Ez igen !Gratulálok neked és sok sikert kívánok !!!

    VálaszTörlés
  6. Gratula Gyikuckám!:) De már telón úgyis megbeszéltük:))))Csak így tovább, aztán majd mesélj, hogy mikor kezdődik a "buli"....és ha elmennek a dolgok, akkor kérek infót:)Gekkó

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen csajok! Hát izgi azért! Most szombaton talizom a csajjal, remélem hamarosan tényleg meg is lehet lesni a mia-darabokat... :) Keep you informed! ;)

    VálaszTörlés
  8. Sok sikert!!!:)
    Majd írd meg az üzlet címét!
    Ha meglátogatom a fehérvári barátnőmet mindenképp benézek.

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm! Eddig úgy tűnik (eddig ez a végleges), hogy a Kossuth utcában lesz, az Árpád fürdőhöz közel, a kép pedig a boltról (itt még kiadó) készült.

    VálaszTörlés
  10. Mérhetetlen gratula. Kár, hogy harminc-évente egyszer járok Fehérváron, de majd a pesti boltban... hehe. Addig marad a személyes kapcsolat! :D De komolyan, drukkolunk nagyon!!!

    VálaszTörlés
  11. Köszi Gabikám! Én is ritkán járok, pedig szeretem, no most majd gyakrabban fogok! Amúgy, nem ez lett végül mégsem (a tulaj meggondolta magát), pedig ez kb. az 5. verzió volt! :) A Piactéren lesz, az Alba Plázához közel (állítólag). Pesti bolt... ari vagy! ;)Az most itt van Újpesten, tudod! Kösziköszi!

    VálaszTörlés
  12. Nem meglepő, hiszen gyönyörűek az ékszereid! :)Gratulálok!!!!!

    VálaszTörlés
  13. Köszönöm szépen lányok! :) Mégis Kossuth utca, ami a fotón is van... vagy ki tudja?! Alig várom az első hónap végét, mi történt! :)

    VálaszTörlés