Csak mert iszonyat szerencsém van...

... na ja. Itt most iszonyat off jön. Marhára unom ezt a mai napot. Reggel úgy sikerült felkelnem, hogy a számítógépem, pontosabban a monitorom megadta magát, így  a reggeli, "anyakérekegyhosszúmesét" dialógus nem túl pozitívan folytatódott. Sajnos gyermekemet nem sikerült lebeszélnem arról, hogy a mesét a gépen három alapszínre hullva, hullámos szélekkel, feleakkorában nézze meg (ezek a monitor jelenlegi tünetei), így duzzogva megnézte. Én meg duzzogva kikapcsoltam, bekapcsoltam, állítgattam, semmi. Most is így van. 

Ennek a finomságnak köszönhetően nem bírtam pl. megjegyzést sem hagyni egyik kedvenc blogomban, mert nem bírtam csak kb. 20-jára eltalálni, mi lehet a robotellenőr "betűhordaléka". (Iszonyat nehéz háromszínű szellemképet bogarászni, tegyem hozzá ff-ben sem mindig látom! Biztos béna vagyok...)

Másfelől ennek hála, nem sikerül felraknom azt a képet sem, melyet Olgám ékszeréről készítettem...meg másokat sem. Miért is sikerülne.

Harmadrészt érdekes lesz holnap táblázatokat gyártani ilyen körülmények között (mert hoztam haza munkát is ugye, mikor máskor), de marad a kockás (bocs' négyzethálós) papír + toll.

Talán azért van mindez, mert iszonyat nagy szerencsém van... az autómat ugyanis ma reggel telibekapta egy regiment beazonosítatlan szárnyas állat, de annyira, hogy alig lehetett kilátni a jobbsó ablakon... így aztán csak kicsit száradás után, de garantáltan esőben álltam neki vakarászni  a madárszart az ablakról, miközben Marci vezette a kocsit, és! Egy váratlan mozdulattal becsukta a központi zárat, ezáltal magát... slusszkulcs természetesen bent, én meg kint. Bevallom, egy röpke pillanatra betojtam, de végül eltáncoltam neki, hogy nyissa ki az ajtót, és ezúttal nem vitatta meg, szó nélkül kinyitotta. Utána ki is akart inkább szállni az esőbe, ami nyilván akkor eredt el a mai nap folyamán mindig, amint kiléptünk a kapun, úgy négyszer kb. 

Csak mert szerencsém van...